Története 

Már a honfoglalás előtt vár állt Pozsonyban, Braslav pannóniai karoling hűbéres herceg erődje. A várhegy 902-től folyamatosan magyar uralom alatt volt, határvédő szerepe korán kialakult. Először 907-ben említi a mai vár helyét a Fuldai évkönyv.
1042-ben, az I. Szent István király halálát követő trónharcok idején Břetisvláv cseh herceg rövid időre el tudta foglalni a várat, innen ered a város mai neve. Ekkor még csak föld-fa szerkezetű vár volt. 1052-ben, III. Henrik serege ostromolta a várat, amikor egy Zotmund nevű katona a víz alatt a Dunán horgonyzó ellenséges hajókat megfúrta, és elsüllyesztette. A várban szívesen tartózkodott Salamon király is; Rőtszakállú (Barbarossa) Frigyes a vár alatt gyűjtötte össze keresztes hadát 1189-ben. A tatárok nem tudták elfoglalni a várat 1241-ben, ezért felégették a környező Vödricet, és Széplakot. 1265. október 25-én Přemysl Ottokár cseh király a várban jegyezte el IV. Béla magyar király unokáját, Kingát (Kunigundát).
1420-ban a huszita harcok fenyegetései miatt nagyarányú építkezések indultak meg. 1430 körül Luxemburgi Zsigmond német-római császár, magyar és cseh király Pozsonyt akarta megtenni országainak székhelyévé, ezért még az ő életében megkezdődött vár gótikus stíusban történő átépítése és egy kút ásása is, de a nagyméretű építési munkálatok az uralkodó halálakor még csak a kezdeti szakaszban voltak. Az építési munkálatok az uralkodó halálával anyagi fedezet hiányában lelassultak. Mátyás király is gyakran tartózkodott a várban; 1491-ben itt állapodott meg II. Ulászló és Habsburg Miksa, hogy a Jagelló-ház kihalása esetén a magyar trónt a Habsburgok öröklik.
A mohácsi csata után a vár délnyugati tornyában őrizték a magyar koronát. 1552-től 1556-ig tartott a vár reneszánsz átépítése, amikorra is a várpalota kinézete, kezdte megközelíteni a napjainkban látható formáját.
Mária Terézia királynő is szívesen tartózkodott a várban, és az ő idejében épült a várban lévő kút melletti nagy víztározó. Mária Terézia leánya, Mária Krisztina 1766-ban költözött férjével, Albert herceggel a várba. A vár vízvezeték rendszerét Kempelen Farkas tervezte; a vizet lovak által hajtott szivattyúk nyomták fel a Duna szintjéről vezetékeken keresztül a várudvar alatti alagsorban létesített tartályokba. II. József idejében a várban börtönt, és papnevelő intézetet létesítettek. A vár 1811. május 28-án leégett, a legenda szerint hazájukból elhurcolt olasz katonák gyújtották föl. A tűz által megkímélt épületrészeket a későbbiekben a katonaság laktanyaként használta.
Brolly Tivadar pozsonyi polgármester felvetette a vár újjáépítésnek az ötletét 1909-ben, de erre végül nem került sor. Az első világháború után a pozsonyi vár a Csehszlovák Köztársaság, majd a Jozef Tiso vezette első Szlovák Köztársaság része lett, ahol felvetődött a magyar uralomra emlékeztető várrom teljes eltüntetése, hogy helyére az állami hivataloknak vagy a Comenius Egyetemnek új épületet emeljenek. Ennek érdekében nemzetközi pályázatot is hirdettek a várhegyen, és a mellette lévő Víz-hegyen épülő diákváros terveire. A második világháború után az eredeti tervekkel ellentétben mégis sor került a vár újjáépítésére, de a vár alatti zsidónegyedet az épülő új Duna-híd miatt csaknem teljes egészében lebontották. 1953-ban kommunista csehszlovák hatóságok döntöttek a rekonstrukciójáról. A palotának kész kellett lennie 1968. október 28-ára, hogy ott aláírhassák a cseh-szlovák föderációról szóló törvényt. Ennek az eseménynek az emlékére ültették a külső várfalakon belül lévő nagymorva bazilika mellett álló három hársfát.