Története

Európa rettegve figyelte az iszlám török birodalom nyugati irányú előtörését. Stratégiailag egyértelműnek tűnt, hogy ha Bécs elesik, a keresztény Európát akadály nélkül rohanják le a törökök. Bécs kapuja pedig Győr volt.

Félő volt tehát, hogy Győr elestével a keresztény Európa léte is megpecsételődik Ez magyarázza, hogy a Vatikán példaadásával egész Európa összefogott Győr várának megerősítésére. Ekkor épült ki – a kor legmagasabb technikájával – a reneszánsz győri vár, amely korának egyik legfontosabb, példaértékű "összeurópai projektjévé" vált.

Súlyos stratégiai hibák vezettek ahhoz, hogy Európa büszkesége és reménye, a győri város-vár 1594. szeptember 29-én mégis elesett. Egykori krónikákból tudjuk, hogy a drámai fordulat hatására a szomszédos Bécsben pánik tört ki, az életüket féltő bécsiek sikongva futottak ki az utcákra.

Nem túlzás: a győri védők kapitulációja a 16. század európai történelmének egyik legdrámaibb eseménye, a kortársak számára a 16. század mindent eldöntő "sztálingrádi csatája" volt. Ezért is kapkodták szerte Európában a győri vár ostromáról készült rajzokat, metszeteket.

1598. március 28-áról 29-ére virradó éjjel aztán iszonyatos küzdelemben, imponáló katonai bravúrral, a kor legmagasabb haditechnikájának, az akkori idők első "atombombájának" – hatalmas robbanóerejű petárda – bevetésével a zsoldosokból álló keresztény csapatok visszafoglalták a várost. A győzelem Európa győzelme volt.

A pápa ekkor rendelte el, hogy kontinensünk minden táján hálakeresztet állítsanak, de legalább a meglévő keresztek egyikébe véssék be a fényes győri győzelmet. A győri keresztek – "Raaber Kreutz" – Stájerországtól Bajorországig mindenütt megtalálhatók, kontinensünk történelmének becses dokumentumai, melyeket Európa-szerte műemléki törvények óvnak a pusztulástól.

A győri vár kalandos története a 19. század elején tovább folytatódott. 1809. június 25-én-én, a kismegyeri csatát követően Napóleon csapatai szállták meg a várost. 1809. november 13-án az osztrákok Bécsben békét kötöttek a franciákkal. A megállapodás egyik súlyos feltétele volt, hogy az akkor még Napóleon fennhatósága alatt álló győri várat a császár tűzszerészei a bástyák felrobbantásával védhetetlenné tegyék.

A még megmaradt, romos bástyafalak bontása 1821 október 21-én kezdődött el és az erődítmény a püspökség kertjét megtámasztó Kastély- és Sforza bástya kivételével az 1930-as évek derekáig, fokozatosan tűnt el a város képéből. Megjegyezzük: a magyar műemlékeket 1881 óta törvény védte, ezért máig nem világos, hogyan engedhette meg az akkori Műemlékek Országos Bizottsága a Bástya utca megcsonkítását és a még meglévő kazamaták visszabontását.